Megrendezésre kerültek a járási találkozók

Megrendezésre kerültek a járási találkozók

A 2016. augusztus 31-én aláírásra került vállalkozási szerződésben meghatározott részletes műszaki tartalomnak megfelelően az első járási találkozóra 2016. október 4-én Zalaegerszegen, a Megyeházán; a másodikra október 6-án Keszthelyen, a Polgármesteri Hivatal dísztermében került sor. A harmadik találkozót 2016. október 11-én tartották Letenyén, a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében. 2016. október 13-án rendezték meg a következő járási találkozót Lentiben, a Művelődési Központban, majd 5 nappal később október 18-án Zalaszentgróton, a turisztikai irodában. Az utolsó találkozóra 2016. október 25-én került sor Nagykanizsán, a Vasemberház dísztermében.

Az első, zalaegerszegi járási találkozót Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Önkormányzat alelnöke nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket, majd  Dr. Csite András, a Hétfa Elemző Központ ügyvezető igazgatójának előadása következett a Zala Megyei Foglalkoztatási Paktum kereteiről, céljairól és lehetőségeiről.   Ezután Deák Ferenc, a Zala Megyei  Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának közfoglalkoztatási osztályvezetője ismertette a kormányhivatal szerepét a projekt lebonyolításában. Végezetül, Vinhoffer Judit, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány projektmenedzserének és Kovács Károly, a Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének előadását hallhattuk.

Az második, keszthelyi járási találkozót Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere nyitotta meg. A köszöntőt követően Pácsonyi Imre alelnök mutatta be a foglalkoztatási együttműködési projektet, majd röviden ismertette a konzorciumot, a projekt legfőbb paramétereit, az elérni kívánt eredményeket és célokat. Következő előadóként Dr. Csite András ügyvezető igazgató tájékoztatta a résztvevőket a projekt megvalósításának folyamatáról, a megvalósítók előtt álló feladatokról.  Az előadók között szerepelt továbbá Dr. Babati Szabolcs, a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának főosztályvezetője; Zsigmond Viktória a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkatársa; valamint Kovács Károly  ügyvezető.

        

A harmadik, letenyei találkozót a város polgármestere, Farkas Szilárd nyitotta meg, majd Pácsonyi Imre alelnök és Dr. Csite András ügyvezető igazgató előadása következett. Zuggó Zsuzsanna, a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának osztályvezetője röviden bemutatta a kormányhivatal szerepét a projekt lebonyolításában, ezután Kerekes Gábor, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkatársa ismertette az alapítvány működését, 2 pályázati lehetőséget illetve 4 kiírásra váró konstrukciót.

Negyedik alkalommal Lentiben rendeztek járási találkozót, melyet Horváth László polgármester nyitott meg és köszöntötte a résztvevőket. Az előadók között szerepelt Dr. Csite András ügyvezető igazgató, Zuggó Zsuzsanna osztályvezető, Filó Gabriella, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkatársa, aki ismertette az alapítvány működését, az általuk végzett legfontosabb tevékenységeket, valamint a projektben vállalt szerepükről tájékoztatta a résztvevőket. A találkozó utolsó előadója Kovács Károly ügyvezető volt, aki átfogó képet adott a paktumok működéséről. Felhívta a figyelmet, hogy a projektben vállalt célokat, illetve a foglalkoztatási problémák kezelését csak együttműködve lehet elérni. Végezetül a projekt tematikus tevékenységeit vázolta fel.

Az utolsó két járási találkozó helyszíne Zalaszentgrót és Nagykanizsa volt, melyet a két város polgármestere Baracskai József és Dénes Sándor nyitott meg. Az eddig említett előadókon kívül Remete Zsuzsa, a Hétfa Elemző Központ projektmenedzsere tartott előadást. A találkozók zárásaként Pácsonyi Imre összegezte az elhangzottakat, illetve lehetőséget adott a kérdések feltételére.  A programok kötetlen beszélgetéssel értek véget.

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2024. május   
HKSzCsPSzV


1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.