Irányító Csoport

A paktumban foglaltak végrehajtásáért az Irányító Csoport a felelős.
Az Irányító Csoport elnöke: Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke.

Az Irányító Csoport tagjai:

Zala Megyei Önkormányzat
Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke

Zala Megye Önkormányzati Hivatala
Dr. Mester László, Főjegyző

Zala Megyei Kormányhivatal
Dávidné Gergál Rozália, Főosztályvezető 

Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft 
Bali József, Ügyvezető igazgató

Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
Varga Miklós, Ügyvezető igazgató helyettes

Az Irányító Csoport feladatai:

  • elfogadja a foglalkoztatási paktum éves munkaprogramját,
  • koordinálja a munkaprogram megvalósítását az érintett szervezetek között,
  • beszámol a foglalkoztatáspolitikai fórumokon az egyes programok teljesítéséről, valamint a következő időszak elképzeléséiről,
  • folyamatosan ellenőrzi a végrehajtás ütemét és értékeli, a megvalósítást a Foglalkoztatási Stratégiát, a Paktum Akciótervét, a Paktum Működési és Monitoring Kézikönyvét, az elkészült gazdasági gyorsjelentéseket, munkaprogramot és projektterveket, valamint a paktum irodán keresztül irányítja az éves tervek megvalósítását,
  • a beérkezett támogató nyilatkozatok alapján dönt a megyei paktumszervezethez való csatlakozások befogadásáról,
  • segíti a térségi partnerségi kapcsolatokat.

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2024. október   
HKSzCsPSzV

1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31


Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.