A szociális gazdaságok előnyei

Vannak olyan települések, ahol az aktív munkavállalói korú emberek nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A foglalkoztatásukat ezért helyben célszerű megoldani.

Erről is szó esett a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum szociális munkacsoportjának konferenciáján Kerecsenyben.

Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: a rendezvény célja, hogy megismerjék a szociális gazdaságokra vonatkozó, helyi jó gyakorlatokat. Kiemelte: a gazdaságokra szükség van. Helyben biztosítanak állást azoknak, akik képzettség híján, vagy a közlekedés nehézsége miatt nem tudnak elhelyezkedni másutt.

A gazdaságok stratégiájáról Gáspár Lívia, a Kolping Gondozási Központ intézményvezetője beszélt. Közölte: elkészítették erre vonatkozóan a megyei tervet. Huszonegy gazdaságot, önkormányzatot vizsgáltak, melyek a Start programot alkalmazzák. Kiderült: kevés él meg önállóan. Zömmel állami támogatással tarthatóak fent. Ám a kistelepüléseken jól működnek.

Deák Ferenc, a megyei kormányhivatal osztályvezetője a közfoglalkoztatás szerepéről beszélt. Jelezte: közel 4500 ember dolgozik közfoglalkoztatottként a megyében. Sokan a járási Start-programokban, ahol mezőgazdasági munka folyik. Több helyütt nem csak terményelőállítás, feldolgozás is történik.

Forrás: Zaol.hu

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2024. május   
HKSzCsPSzV


1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.