Zalaegerszegi állásbörze

2017. április 11-én, a zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre a Zalai Hírlap szervezésében megvalósuló állásbörze, melyen több, mint 30 vállalat  körülbelül 2500 betöltésre váró álláshelye kerül bemutatásra. Az eseményre 10.00 és 17.00 óra között várják szeretettel az érdeklődőket. A részvétel díjmentes a látogatók/álláskeresők részére, és a legtöbb cégkatalógushoz is ingyenesen lehet hozzájutni.

Az állásbörzék a toborzás egyik jelentős, világszerte elterjedt eszközei, ahol különböző profilú cégek képviselői felállított standokon jelennek meg. Ezáltal az érdeklődők információkat kaphatnak a cég tevékenységeiről; továbbá felmérhetik, hogy milyen lehetőségeket tartogat számukra a munkaerőpiac, és értesülhetnek az aktuális állásajánlatkról is. Ilyen esemény megrendezésére a legtöbb helyen évente két alkalommal is sort kerítenek (tavasszal és ősszel). A bemutató célja, hogy elősegítse a munkaadók és munkavállalók közötti kapcsolatfelvételt és alkalmat biztosítson a közvetlen, személyes találkozásra. Az állásbörzén a résztvevők megismerkedhetnek a Munkaügyi Központ széleskörű szolgáltatásaival is, továbbá lehetőség nyílik a vállalatok számára, hogy rengeteg potenciális munkavállaló közül válogassanak, és megismerhessék a jelentkezők elvárásait, igényeit és felkészültségét.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy az állásbörzék is igényelnek némi felkészülést, mivel a bemutató során akár egy interjúra is sor kerülhet. Éppen ezért fontos, hogy az álláskeresőknél legyen fényképes önéletrajz. Az április 11-i börze résztvevői között megtalálhatóak lesznek többek között a KKV és nagyvállalatok képviselői, továbbá, bemutatásra kerülnek olyan szakmák is, melyek betöltése nem kötött semmilyen meghatározott végzettséghez, szakképesítéshez. A munkáltatók diákok és megváltozott munkaképességű személyeknek is szeretnének előadást tartani és szemléltetni az esetleges munkalehetőségeket, éppen ezért az ő részvételükre is számítunk. A vállalatok mihamarabbi jelentkezését  a bodgan.gyorgy@plt.hu e-mail címre várják a szervezők, de részvételi szándékukat jelezhetik a 0620/215-2549 mobil telefonszámon is.

Forrás: zaol.hu

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2024. május   
HKSzCsPSzV


1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.