Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum aláírása

Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum aláírása

A Zala Megyei Önkormányzat konzorciumvezetőként támogatási kérelmet nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 5.1.1-15 azonosító számú, „Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” című pályázati felhívásra.

A támogatási szerződést aláírását követően, 2016. július 1-től megkezdődött az a közös munka, amelyben konzorciumi partnerként részt vesz a Zala Megyei Önkormányzat, a Zala Megyei Kormányhivatal, a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, valamint a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. is.

A Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum megvalósításának hosszú távú célja, hogy a Zala megyére kiterjedően létrejövő és a már működő foglalkoztatási együttműködések tevékenységei járuljanak hozzá a megye gazdasági növekedéséhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki népesség helyben tartásához. Közvetlen célja pedig foglalkoztatási együttműködések képzési és foglalkoztatási programjainak támogatása; tevékenységi körük, eredményességük, hatékonyságuk növelése, a foglalkoztatás helyi szintű akciótervek megvalósításával való bővítése, a hátrányos helyzetű álláskeresők munkához juttatása.

A projekt megvalósításához paktum szervezet felállítására volt szükség, melynek körét a megyei gazdasági, önkormányzati és civil szereplők együttműködő szereplői adják.

A foglalkoztatási együttműködési projekt hatékony és eredményes megvalósításában több mint harminc szereplő vállalt közreműködést. Az együttműködés nyitott, így további szervezetek is jelezhetik csatlakozási szándékukat a jövőben.

Az együttműködési megállapodást a konzorciumi partnerek és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviselője írta alá a paktum alakuló ülésén 2016. november 14-én, Zalaegerszegen. A többi szervezet csatlakozási nyilatkozat aláírásával vált az együttműködés részévé.

A paktum a munkaerő-piaci szereplők szerződésben rögzített összefogására jött létre azzal a céllal, hogy előmozdítsák a növekvő és tartós foglalkoztatást, így a gazdaság növekedését a megyében. Ezenkívül foglalkoztatást elősegítő programokat valósítsanak meg, összehangolják a megyei szereplők gazdasági és humánerőforrás fejlesztési elképzeléseit, céljait és megoldást keressenek a problémákra. Továbbá összehangolják a pénzügyi forrásokat a foglalkoztatáspolitikai célok eredményes megvalósításának érdekében.

A finanszírozás alapját a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum” c., TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 kódszámú projekt biztosítja 2021. június 30-ig.

Az aláíró felek a célok megvalósítása érdekében egy olyan finanszírozási rendszer kialakítását kívánják bevezetni, amely összehangolja és egyesíti a foglalkoztatáspolitikai célra rendelkezésre álló önkormányzati, vállalkozói és egyéb helyi forrásokat, a munkaerő-piaci támogatási rendszer lehetőségeit, és minél nagyobb mértékű külső pályázati (hazai és európai uniós) és befektetői forrás megszerzésére törekszik.

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2024. május   
HKSzCsPSzV


1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.