Dátum: 2018. június 28.
Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Modern Vállalkozások Programja tisztelettel meghívja a Önt DIGITÁLIS KKV NAPJÁRA a Google Digital Workshop programmal közös eseményre: Kereskedj digitálisan!
Bővebben
Dátum: 2018. június 12.
Jelentősen, húszezerrel nőtt egy év alatt a betöltetlen álláshelyek száma. A kereskedelemben, valamint a költségvetési szféra bizonyos területein sikerült csak nagyjából szinten tartani az üres állások arányát, minden más ágazatban fokozódott a munkaerőhiány. Az adatok ugyanakkor azt mutatják, a betöltésre váró pozíciók aránya még így sem jelentős.
Bővebben
Dátum: 2018. június 04.
A kedvező gazdasági és foglalkoztatási folyamatok eredményeként a munkanélküliek száma félmillióról közel harmadára, 177 ezer főre csökkent 2010 óta – mondta a pénzügyminiszter.
Bővebben
Dátum: 2018. május 09.
A következő években a lehető legalacsonyabbra szorítaná vissza a kormány a közfoglalkoztatásban dolgozók létszámát – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezetéből. Ennek fontos eleme, hogy júniustól felmenő rendszerben már csak egy évig vehet részt a közfoglalkoztatásban az, akinek nem tudnak a versenyszférában állást nyújtani, és egyéb korlátozásokat is hoznak.
Bővebben
Dátum: 2018. május 07.
Egészen új helyzet állt elő a magyar munkaerőpiacon. Már nemcsak a hiányszakmákban, hanem minden szektorban kevés a dolgozó. A legnagyobb veszélyben mégis a kkv-k vannak.
Bővebben