Műhelymunkán a turisztikai szakemberek

Zala megye turizmusstratégiájáról, az ide kapcsolódó foglalkoztatási tervekről és a zöld turizmusról is szólt kedden a megyei turizmus munkacsoportjának találkozója.

A Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum megvalósítása című projekt keretében működő turizmus munkacsoport kedden tartott műhelytalálkozót a Zalaerdő Zrt. által működtetett turistaszállóban. A turisztikai szakemberek és a programhoz kapcsolódó polgármesterek eszmecseréje már a Lentiből Csömödérbe tartó kisvasutas utazás alatt megkezdődött, majd a helyszínen a megye lassú, zöld és egészséges turizmusával kapcsolatos regionális tervek megalkotásáról, valamint a tematikus útvonalak alapelveinek meghatározásáról is tanácskoztak. Emellett előadás hangzott el a megye turizmusstratégiájáról, annak céljairól és a hozzá kapcsolódó foglalkoztatási tervekről.

A szakmai tanácskozást követően Pácsonyi Imre, a megyegyűlés alelnöke összegzőjében arról beszélt: új trend jelent meg a turizmusban, az ökoturizmus, ami a lassabb élményszerzést célozza meg. Lényege, hogy védjük a környezetet, óvjuk értékeit, úgy vegyük igénybe turistaként a helyi adottságokat, hogy vigyázunk rájuk.

– Fontos még, hogy a turizmus szereplői a megye kínálta turisztikai attrakciókat hálózatban, egységes csomagban kezeljék, hiszen egy-egy elem önmagában nem elégséges – tette hozzá Pácsonyi Imre, majd arról beszélt, hogy Zalában az érintetlen természeti környezet, a néprajzi és kulturális adottságok, a helyi gasztronómia mind kiváló célelem lehet a turizmus fejlesztésében.

Forrás: zaol.hu

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2024. június   
HKSzCsPSzV





1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.