Megalakultak a munkacsoportok a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktumban

Megalakultak a munkacsoportok a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktumban

2016. november 28-án került sor a Megyeházán a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum megvalósításában résztvevő öt munkacsoport közül az első, KKV (kis- és középvállalkozások) munkacsoport alakuló ülésére. A második, mikrovállalkozások munkacsoport nyitókonferenciáját november 30-án; a harmadik, helyi termék munkacsoport ülését december 8-án tartották. 2016. december 13-án került sor a negyedik, a turizmus munkacsoport találkozójára szintén a Megyeházán. Végül, december 15-én lezajlott az utolsó, a szociális gazdaság munkacsoport találkozó is.

A találkozókat Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket, majd vázolta a Zala Megyei paktum céljait, tevékenységi körét. Első két alkalommal Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója ismertette a KKV és a mikrovállalkozás munkacsoportok céljait, működésének kereteit, végül bemutatta a munkacsoport állandó tagjait.  A legfontosabb célok  között szerepel a Zala megye területén működő kis-, közép,- és mikrovállalkozások versenyképességének növelése, foglalkoztatási helyzetének javítása. Következő előadóként Halász Eszter, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány projektmenedzsere röviden ismertette a pályázatok célját, az elnyerhető összeget és a pályázatból megvalósítható tevékenységeket. Az előadásokat követően műhelybeszélgetésre került sor, melyet Szabó Károly, a munkacsoport koordinátora vezetett le.

        

Harmadik alkalommal a találkozó moderátora, Kovácsné Kocsi Zsuzsanna vázolta röviden a helyi termék munkacsoport lehetséges céljait, melyek közül legfontosabb  Zala megye gazdaságába a helyi termék beillesztése, a helyi termékelőállítás versenyképességének előmozdítása annak érdekében, hogy ez az ágazat is hozzájáruljon a megye foglalkoztatási helyzetének javításához.

       

Az előadást követően a Zala Megyei Önkormányzat, a Zala Megyei Agrárkamara, a Zalai Hírlap, valamint a 7 zalai LEADER HACS vezetői aláírták a Zalai Helyi Termék Chartát. Ezután Huszti Levente, a Magyar Vidéki Hálózat zalai koordinátora "Helyi termék szerepe a gazdaságban, fejlesztési lehetőségek Zala megyében" címmel tartott előadást.

A turizmus munkacsoport konferenciáján a találkozó moderátora, Kovács Károly ismertette a munkacsoport lehetséges céljait, melyek között szerepel Zala megye meghatározó gazdasági ága, a turizmus fejlesztése; az ágazat munkaerő gondjainak kezelése, továbbá,  a paktum adta keretekben a szektor versenyképességének előmozdítása.  A konferencián bemutatkoztak a munkacsoport tagjai, akik javaslatokat fogalmaztak meg a munkacsoport lehetséges tevékenységeihez. A műhelybeszélgetés során szó esett az ágazat foglalkoztatási gondjairól; a szakácsok, pincérek külföldi munkavállalásáról és a minimálbér emelésének várható ágazati hatásairól.

      

Végül, ötödik alkalommal a szociális gazdaság munkacsoport ülésén a találkozó moderátora, Szeder-Kummer Mária ismertette a lehetséges célokat, mint például a szociális gazdaság megerősítése, ágazati stratégia és innovatív projekttervek kidolgozása, illetve az ebben való szakmai közreműködés. Ezt követően Dr. Soltész Anikó, az OFA külső szakértője, a GINOP társadalmi vállalkozások projekt tanácsadója több, országosan is elismert szociális gazdaság projektet mutatott be, melyekben a mezőgazdasági termékek feldolgozásától a bútorfelújításig; a térségi szolgáltatásoktól a fogyatékkal élő gyerekek ellátásáig vannak átvehető megoldások. A találkozó zárásaként Szeder-Kummer Mária összegezte az elhangzottakat, illetve ismertetésre kerültek a 2017. évben elvárt tevékenységek.

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2024. április   
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30




Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.