Csökkent a munkanélküliek száma

Dátum: 2017. március 13.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint 2016-ban jelentősen csökkent az álláskeresők száma.  Nyilvántartásukból kiderült, hogy a januárban állást keresők száma körülbelül 20%-kal kevesebb volt, mint a tavalyi évben.

Bővebben

Generációváltás a hazai vállalkozásokban

Dátum: 2017. március 10.

Mostanában egyre a népszerűbb a vállalkozók körében a generációváltás gondolata, a cégek továbbadása. A napokban került sor Zalaegerszegen, a Kamarák Házában a családi vállalkozások utódoknak történő átadásával kapcsolatos beszélgetésre, melyben három sikeres vállalkozás vezetője vett részt: az osztrák Michael Leier építőanyagipari vállalkozó; Ferling József PR-vállalkozó és Boross Dávid, dísznövény-kereskedelmi cégvezető.

Bővebben

SZPI Szakmai tájékoztató fórum

Dátum: 2017. március 07. SZPI Szakmai tájékoztató fórum

2017. március 07-én (kedden) tartották Zalaegerszegen, a Megyeházán a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. 2014-2020-as tervezési időszak keretében megjelenő európai uniós pályázatok kapcsán rendezett szakmai tájékoztató fórumát.

Bővebben

2017. február 28-i Konzorciumi megbeszélés

Dátum: 2017. március 01. 2017. február 28-i Konzorciumi megbeszélés

2017. február 28-án került sor a Megyeházán a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum idei első konzorciumi megbeszélésére, melyet a helyi paktumokat segítő megbeszélés követett.

Bővebben

Foglalkoztatási Fórum a Városházán

Dátum: 2017. január 25.

2017. január 24-én került sor a megvalósítási szakasz első foglalkoztatási fórumára Zalaegerszegen, a Városházán, melynek témája a "vállalkozások igényeire alapuló foglalkoztatásfejlesztési program Zalaegerszeg Megyei Jogú Városban" volt.

Bővebben

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2024. június   
HKSzCsPSzV





1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.